

0%
most kezdődik

A részletekért, vidd az egeret a képre










A büntetőeljárás több egymást követő szakaszból áll. Irodánk minden lépésnél gondoskodik róla, hogy jogaid a gyanúsítástól kezdve egészen a jogerős ítéletig érvényesüljenek és szakszerű képviseletben részesülj.
A nyomozás kezdeti szakasza. Célja, annak eldöntése, történt-e bűncselekmény és ennek nyomán az elkövetői kör felderítése. A nyomozó hatóság ebben a szakban adatszerzést végez, tanúkat hallgat ki, tárgyi bizonyítási eszközöket gyűjt.
Amennyiben valakivel szemben elegendő bizonyíték áll rendelkezésre a megalapozott gyanúhoz, a nyomozóhatóság kihallgatás keretében közli a gyanúsítást, ezzel kezdetét veszi a vizsgálati szak, melynek célja a gyanúsítottal szembeni, vádemeléshez szükséges bizonyítékok begyűjtése.
A nyomozás vádemeléssel zárul. A vádban az ügyész meghatározza a történeti tényállást, összegzi a bizonyítás eredményét és közli a cselekmény jogi minősítését.
Az elsőfokú eljárás két részből, előkészítő ülésből és tárgyalásból áll. Amennyiben az előkészítő ülésen nem kerül sor beismerésre, a bíróság tárgyalást tűz ki és bizonyítást folytat le. A tárgyaláson nyílik lehetőség az érdemi védekezés előadására, a bizonyítást indítványok alapján a bíróság tényállás tisztázása érdekében eljárási cselekményeket foganatosít.
A másodfokú bíróság az elsőfokú határozatot helybenhagyja, megváltoztatja, vagy – teljes megalapozatlanság, illetve súlyos eljárási szabálysértés esetén – hatályon kívül helyezi, és az eljárt bíróságot új eljárás lefolytatására utasítja.
Ha az első- és másodfok között büntetőjogi felelősség kérdésében eltérő döntés születik, harmadfokú eljárásra is sor kerülhet, amelyet az ítélőtáblán vagy a Kúrián folytatnak le.
Töltsd le tájékoztatónkat gyanúsítotti kihallgatásra történő idézés esetére vagy vedd fel velünk a kapcsolatot.
Az állam nyomoz, gyanúsít vádol, elítél és erre korlátlan költségvetéssel, eszközökkel és emberállománnyal rendelkezik. Nem mindegy, ki áll a te oldaladon.
Egy ingatlanügylet fontos mérföldkő mind a család, mind pedig egy vállalkozás életében, ezért kiemelten fontos szakértő kezekre bízni.
Egy jól működő vállalkozás alapja a világos jogi háttér, legyen szó cégalapításról, tagi jogviszonyokról, üzletrész-átruházásról vagy akár vitás helyzetek rendezéséről.
Az öröklés kérdései az ember legbensőségesebb családi viszonyait érintik, ennek megfelelően teljes körű jogi támogatást nyújtunk hagyatéki eljárásokban, és végrendeletek elkészítése során.
Képviseletet nyújtunk polgári jogi vitákban, a keresetlevél megírásától a jogerős ítéletig.
Gyors és hatékony jogi megoldásokat kínálunk követelések érvényesítésére.

BÍRÓ ÉS ÜGYÉSZ
A mi történetünk 1926-ban kezdődött, amikor református lelkipásztor dédapám jogásznak állt. Pályafutását a Gyulai Járásbíróságon kezdte bíróként, majd a Szegedi Törvényszék tanácselnökeként, később pedig ügyészként szolgálta az igazságszolgáltatást. Az ő elkötelezettsége és hivatástudata alapozta meg családunk jogászi hagyományát.
ÜGYVÉD
Diplomáját 1988-ban szerezte a József Attila Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán, majd ezt követően nyitott irodát Cegléd szívében. Csaknem 40 éve minden nap azon dolgozik, hogy lelkiismeretéhez híven, Ügyfelei bizalmát és elvárásait maximálisan szem előtt tartva segítse a közösség életét, egyben a Pest Vármegyei Ügyvédi Kamara elnökségi tagja. Irodája Cegléden található.


ÜGYVÉD
Diplomáját a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán szerezte a bűnügyi modul teljesítését követően. Pályája során vegyes praxisokban és kifejezetten büntetőjogi fókuszú irodákban dolgozott, képviselt sértetteket és terhelteket gazdasági, vagyon elleni és élet elleni ügyekben, emellett rendszeresen vitt polgári pereket, követeléskezelést és bonyolított le ingatlan-ügyleteket is. A Bűnügyi Tudományok Intézetének volt kutatója, jelenleg az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán hallgat politikatudományt.
JOGHALLGATÓ
2022-ben kezdte meg tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán. Érdeklődése fókuszában a büntetőjog áll, jelenleg gyakornokként segíti irodánk munkáját.


Azóta minden generációban továbbíródik a történet. Édesanyám ugyanazzal a szeretettel, de határozottsággal hoz bíróként döntéseket nap mint nap, ahogyan minket nevelt a testvéreimmel, akik pedig adójogászként építettek karriert. Judit nagynéném egy sikeres tanácsadócég vezetőjeként bizonyította, hogy a jogi tudás és a stratégiai gondolkodás bárhol értéket teremt. Fia, Benedek, ma joghallgatóként készül arra, hogy ő is továbbvigye a hagyományunkat, mi pedig már nagyon várjuk őt az ügyvédi karban.
Elérhető a nap 24 órájában
A késedelmet nem tűrő, elfogás, őrizetbe vétel, letartóztatás és házkutatás esetében.
